Archive for January, 2007

berohadt 40%

Tuesday, January 30th, 2007

Ha minden igaz, akkor múlt héten, a koncert után volt egy próba. Én már akkor is totálkáros voltam, azóta is építem a közösségi takonytornyot. Hét közepére Sebi is lerohadt. Dögvész pusztít a Korogban.

Yuk koncert

Monday, January 22nd, 2007

Csütörtökre egy hosszú próba lett betervezve. Én erőltettem, mert nekem jobban jött volna ki. A végén persze nekem nem jött ki a lépés, és késtem is. Sebaj. Nekiestünk a műsornak, hogy rendesen áttángáljuk magunkat rajta. Hát baszom hosszú ez a műsor. Mikor megtudtam, hogy a terv szerint mégegyszer nekimegyünk azt hittem bohóckodnak. Erre megjött Krisztián és elhozta El Nyomót, a brutál erősítőt, hogy Gábor végre megnézze milyen is az, amikor erősítő van a gitár után dugva a kisvonat helyett. Hát túl faszásra sikeredett. Olyan hangosak voltunk, nem volt hová menekülni. Kínomban a kínai alá bújtam, és egy óvatlan pillanatban beletartottam a mikrofont is. Fogászati kezelésre szorulok azóta. Krisztián papírt nyomorított a fülébe és feltett egy fülest is. Viszont állította, hogy jó a hangzás. A végén persze tényleg nyomtuk a műsort felboncolva újra, míg végül sikerült Ekit meggyőzni, hogy mér nem lesz jobb.

Úgy volt, hogy Dávid lepakol a koncertre Gáborral, és mivel én családostól Zoliéknál alszódok, ami meg útbaejti a próbatermet, majd visszapakolok. Hát jól nem így lett. Család lerohadt. Én meg ápolási osztáyvezető főnővér lettem. Örültem, ohgy tízre leértem a koncertre. Hát ezzel az én bulim nem indúlt túl jól. Na mindegy. Amúgy szerintem egész sokan voltak. Persze így jól lekéstem Robi (ex Neural Booster társ) Nervekiller bulijét, meg a Megazetort is. Bassza meg. Végre egy koncert, amikor örülök, hogy jó zenekarok lesznek, erre jól nem tudok megnézni senkit. Mindegy, legalább beszélni tudtunk.

koncert yuk A koncert nekem személy szerint nem volt túl hangulatos. Volt sok baszakszás is. Valami sületlen fasz Eki erősítőjét is eltekergette a buli alatt. Valahogy olyan sehogyse szóltunk. Másoknak tetszett. Sebi meg Dávid lépett. Eki beindult nbulizni. Én meg Gáborral visszarámoltam a terembe. Hát ennyi. Ez is megvolt. Jó szar beteg vagyok azóta.

KOB-2007-004

Wednesday, January 17th, 2007

Felsorakoztunk és villant a vaku. Legalább vagy százat. De eredményt úgysem látunk majd, azt Dávid mindig megőrzi maganak.

Miután kellőképpen kisütöttük a retinákat nekiestünk a muzsikalizennek is. Kis újszámok-gyakorlás, majd kompozit anyagok összekeverése.

Ennyi volt. Elég volt. Elhúztunk haza.

KOB-2007-003

Saturday, January 13th, 2007

Volt próba tegnap is.

Nem voltam.
Sebit kérdeztem milyen volt.

“Volt.”

Bővebben?

“Jó volt”

De haladtatok?

“Igen”

Sokat?

“Eleget”

Legközelebb inkább bármiáron elmegyek lesz.

KOB-2007-002

Wednesday, January 10th, 2007

alakul a molekula.

számosodik a számlista. 7-es és 8-as már szöveggel. 9-es (0.) már jáccódik. 10-es már két kör lemegy. de lehet 3-as megszűnik. akkor most mi hanyas?

poén nem volt, meló volt vazze. levetkeztük végre a koncertparát is. már nem akarunk gyakorolni rá. majd előtte 2 nappal, oszt jóvan. ugyse fizetnek, oszt ez ugye kapitalizmus, meg szolgáltatópiac. ingyen lónak ajándék a foga. meg amúgy is, profizmus. hakni. metál. ha túl korán kerülünk deszkára, akkor még mindenki a büfében. ha meg túl későn, akkor már részeg. kicsi a lebukás veszélye.
jó hír, hogy a 7-es és 8-as tételre (várható címek: Testing The Grave, Password: Circus, nem feltétlen ebben a sorrendben), szóval erre a két számra két bevállt játszási sorrendünk is van már! viszont fáradság jelei mutatkoztak.